Publikálva: 2010. február 12. 20:42
.jpg)
Öt másodperc hiányzott a csapat első tavaszi győzelméhez, végül azonban egy ponttal meg kellett elégedniük a fiúknak, akik ennek ellenére minden elismerést megérdemelnek. Noha félig idegenben játszott a DKSE, hiszen a Mezőkövesd gárdáját népes, és nem mellesleg hangos szurkolótábor kísérte el, és a kövesdi drukkerek bizony a találkozó jelentős részében hazai pályát teremtettek Rosta István együttesének. Az első félidő a vendégeknek sikerült jobban, a második játékrészben azonban a debreceniek irányítottak, és akár a győzelmet is megszerezhették volna, de öt másodperccel a vége előtt hetesből egyenlített a Mezőkövesd.
A hazaiak kezdték jobban a találkozót, Kenyeres mindent fogott a kapuban, és a támadások is bejöttek, így öt perc után hárommal vezetett a DKSE. Ezt követően azonban fordult a kocka: a vendégek átvették az irányítást, és Fekete vezérletével fordítottak, sőt a félidő jelentős részében kézben is tartották a meccset.
A második félidőben előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette Bíró Imre csapata, amely három góllal, 28-25-re is vezetett. Ahogy sejteni lehetett: a végjáték roppant izgalmasan alakult, a két pont azonban elúszott, mivel a végén egy jogos büntetőből egyenlített a Kövesd. Erre a játékról viszont talán már elmondható: lehet rá építeni.
DKSE-Hotel Lycium–Mezkövesdi KC 33–33 (15–17)
Debrecen, 700 néző, vezette: Hargitai, Markó
DKSE: KENYERES – GÚNYA 5, PADLA 7, Hímer 3, SZABÓ CS. 3, LÓKODI 8, PÁLOS 6/1. Csere: Nahaj (kapus), Hornyák, Sipos 1, Pető, Juhos. Edző: Bíró Imre
Mezőkövesd: Szabó P. – Papp M. 3, Juhász K. 3, BÉCSI 6/3, Bajorhegyi 1, FEKETE L. 11/2, JUHÁSZ Z. 4. Csere: Józsa (kapus), Milicsevics, Papics 2/1, Rácz R. 2, Rosta I. 1. Játékos-edző: Rosta István
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–0. 9. p.: 3–4. 15. p.: 9–8. 24. p.: 12–14. 36. p.: 19–21. 40. p.: 22–21. 50. p.: 28–25. 56. p.: 30–31
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 8/6
Bíró Imre: – Küzdelmes, jó mérkőzést játszottunk, reméljük ilyen lesz csapatunk arca.
Rosta István: – Hoztuk az „szokásos” Debrecen elleni eredményt, amelynek leginkább a riválisaink örülnek.