Return to site

Beszélgettünk! Káldi Máté

Aki az elmúlt években kilátogatott a DKSE mérkőzéseire, nem lehet ismeretlen számára az ifi csapat jelenlegi edzője, Káldi Mátéval beszélgettünk…

September 21, 2020

Fotót készítette: GZSphoto

Nyáron vetted át az U19-es csapat irányítását, de fiatal korod ellenére nem ez az első csapat, melyet irányítasz. Mesélj pár szóban az edzői múltadról.

Jól mondod, ez a 3. csapat, amelyet irányítok edzői pályafutásom során. 2018 januárjában kezdtem Rajkán az U16-os csapatnál, ahova még egy MTE-s edzőkolléga ajánlott be engem. Nagyon örülök, hogy azóta pár játékossal már felnőtt szinten is találkozhattam abból a csapatból. 2018 nyarán kaptam lehetőséget Schnitzer Balázstól, hogy játékosként és edzőként is visszatérjek Dunakilitire. Ekkor az U9-es csapatnál kezdtem tevékenykedni, ami valljuk be teljesen más világ volt egy U16-os csapat után, de hamar megszerettem a lurkókat. 2 éven keresztül foglalkoztam velük és szintén nagy örömmel töltött el, hogy sok gyerkőcöt én vezethettem be a foci világába.

2020-ban sajnos a sorozatos sérülések miatt logikusabbnak tartottam, hogy a labdarúgó pályafutást feladjam, így jöhettem számításba az U19-es csapatnál, mint edző, amit természetesen el is vállaltam. A kezdeti nehézségek után úgy érzem megtaláltuk a közös hangot a csapattal, amit az eredmények, valamint a néha akár 20 fős edzéslátogatottság is igazol. Egy jó társaságba csöppentem, remélem ezt az összetartást továbbra is át tudjuk ültetni a pályán nyújtott teljesítményünkbe.

Az eredmények alapján jól sikerült a felkészülés, hiszen egyedüli csapatként vagytok veretlenek a bajnokságban, pedig még csak az 5. fordulónál járunk. Mikor vezényelted az első edzést?

Július elején kaptam meg a stafétabotot. 4 hetes felkészülési programot szerveztem, amelyet július 14-én, kedden kezdtünk meg.

5 edzőmérkőzést kötöttem le a heti 2 edzés mellé, de ezekből 2 meccs sajnos elmaradt. Szerencsére a nagy létszám lehetővé tette, hogy ezeket a mérkőzéseket egymás közötti játékkal helyettesítsük. Ezeken a találkozókon vegyes eredmények születtek, de elsősorban a játék, a játékosok megismerése, valamint a taktikai dolgok gyakorlása volt a fontos számomra.

Örömteli, hogy nagyon hosszú a kispad a csapatnál, viszont ez az edzőnek fejtörést is okoz minden mérkőzés előtt a keretszűkítésnél, hiszen egy bajnoki mérkőzésre csak 18 játékos nevezhető. Említetted, hogy akár 20-an is részt vesznek az edzéseken, hány játékosra számíthatsz jelenleg?

Jelenleg 24 játékost tudnék szerepeltetni a korosztályban, tehát tényleg a bőség zavarával “küzdök”. Szerintem minden edző azt szeretné, ha ilyen gondjai lennének. A keretszűkítéseknél 3 fontos tényezőt veszek alapul. A felnőtt csapathoz tartozó, de az aktuális mérkőzésen az U19-es csapatban szereplő játékosnak maximális játékidő biztosítása, heti edzéslátogatottság, valamint a saját elképzeléseim a soron következő mérkőzésre. Véleményem szerint ez egy fair stratégia, egyelőre az eredmények is ezt tükrözik.

Horváth András stabil tagja már a felnőtt csapatnak és valóban többen is ott vannak a fiatalok közül alkalomadtán a nagy csapat keretében. Joggal lehetnek optimisták a szurkolók?

Nagyon sok ígéretes játékos van, akik 1-2 éven belül a felnőtt csapatnál találhatják magukat. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az U19-es és a felnőtt bajnokság teljesen más szint. Ennek ellenére azt gondolom 4-5 játékos már jelenleg is megüti a mércét, ami a felnőtt csapat keretébe való bekerülést illeti.

Jelenleg azonban sokkal fontosabb számukra, hogy megfelelő játékidőt kapjanak és húzóemberek legyenek az ifjúsági csapatban.

A szezon előtt nehéz megjósolni az utánpótlás bajnokságokban az erősorrendet a kiöregedők és a klubok közötti játékos mozgás miatt. Mi volt a célkitűzés a bajnokság előtt és esetleg változott -e ez 5 forduló után?

Konkrét célt nem tűztünk ki együttesen, úgy gondoltam látatlanban kimondani valamit az elején értelmetlen. Mindenkire máskép hatott volna, akármit is mondunk ki. Hagytam, hogy a dolgok a saját medrében folyjanak. 5 forduló elteltével azonban az eredményeinket, illetve leginkább a meccseken mutatott domináló játékot tekintve kimondhatom, hogy a célunk nem is lehet más ilyen kezdés után, mint a bajnoki arany. Eddig ez sem volt egy kimondott dolog, de a játékosokon is érzem, hogy ők sem érnék be kevesebbel.

Tavaly még a felnőtt csapat keretét erősítetted, de a rendre kiújuló sérülésed miatt felhagytál a nagypályás futballal, ahogy ezt a beszélgetésünk elején szóba is hoztad. Van rá esély, hogy látunk még kiliti mezben kifutni a gyepre? Korodnál fogva akár még az ificsapatba is tudod nevezni magad.

Ez volt a logikus lépés ebben a periódusban. Sok változás volt az életemben az elmúlt időszakban, nem fért/férne bele még egy sérülés, ami hátráltat a mindennapi életben. Annak a lehetőségét nem zárom ki, hogy visszatérek, az elmúlt pár hétben például néhány edzésen részt is vettem, mivel nagyon hiányzott a mozgás és maga a foci. Viccelődtünk már erről, még az is előfordulhat, hogyha megcsappan a létszám játékos-edzőnek kell lennem, de a 24 fős keret miatt erre valószínűleg nem fog sor kerülni.

Máténak egészségben és sportsikerekben gazdag edzői pályafutást kívánunk!

A cikket a Visszatérítők csapata támogatta.

OSZTRÁK és NÉMET

  Adóvisszatérítés, Családi pótlék, GYES, TB, szakszerű igénylését és ügyintézését vállaljuk